Kutatók éjszakája 2014

A „Kutatók Éjszakája 2014” rendezvénysorozat keretében szeptember 26-án első alkalommal került megrendezésre a Társadalomföldrajzi és Területfejlesztési Tanszék szervezésében a „Magyarország, szeretlek” elnevezésű vetélkedő. Az előzetes regisztrációhoz kötött programra már a kezdés előtt pár nappal kiírhattuk a telt ház táblát. Az M105-ös teremben tartott rendezvényre érkezők között voltak kabai általános iskolások, debreceni középiskolások, de több egyetemista is képviseltette magát. A játékos vetélkedő a TV-műsor tematikájának megfelelően zajlott némi módosítással, ilyen volt pl. a Darts-topó, aminek során a versenyzőknek előbb a kvízben szereplő települést kellett megfejteniük, majd azután darts nyilakkal kellett megmutatniuk hol is található a szóban-forgó hely Magyarország térképén. A játék izgalmasan alakult, a végén azonban a szerencsének köszönhetően az egyetemisták csapata végzett az élen. A nyertesek és a résztvevők is kisebb ajándékokkal térhettek haza.

 

Előbbihez hasonlóan első alkalommal hirdettük meg a „Térképezett társadalom” című programunkat is, melyet két, előzetes regisztrációhoz kötött csoportban tartottunk meg. Sejtésünknek beigazolódott, mivel nem csak a földrajz iránt elkötelezettek jelentek meg, hanem ebből a szempontból igazi laikusok is, köztük kisvárdai középiskolásokat, vagy éppen orvostanhallgatót is üdvözölhettünk az érdeklődők között. Egy félórás előadásban igyekeztünk rávilágítani, hogy miért is fontos a térképezés, adott esetben a térinformatika alkalmazása a különböző társadalmi jelenségek vizsgálata során. Milyen lehetőségeket ad és milyen új vizsgálatokat tesz lehetővé ez a módszer. Az előadás során példákat hoztunk erre az Egyesült Államokból és hazánkból is, valamint a társadalomföldrajz mellett természetföldrajzi alkalmazásokra is felhívtuk a figyelmet. A program fénypontjaként pedig saját tematikus térképet rajzolhattak a résztvevők a Quantum GIS program segítségével, előkészített beállítások módosításával.

 

A visszajelzések alapján úgy tűnik, a programok segítségével sikerült betekintést engedni a társadalomföldrajz oktatásának és kutatásának világába.